EXTRAFOCI

Feliratkozás EXTRAFOCI hírcsatorna csatornájára
foci hírek, foci, futball
Frissítve: 19 perc 54 másodperc

Távozik a Liverpool szélsője?

7 óra 38 perc
Angol lapértesülések szerint a Liverpool szeretne megválni Xherdan Shaqiritől.A 28 éves játékos ebben az idényben csupán tíz mérkőzésen lépett pályára, szerződése ugyanakkor 2023-ig érvényes a klubnál.

A hírek szerint a svájci szélsőt elsősorban a Sevilla szeretné megszerezni, de a liverpooliak állítólag legalább 30 millió eurót szeretnének kapni érte, amit a spanyol egyesület túl soknak tart.

Forrás: Global Soccer

Real Madrid: Sao Paulo-játékos jön 25 millióért?

7 óra 41 perc
A Real Madrid az AS értesülései szerint érdeklődik a brazil Sao Paulo FC erőssége, Igor Gomes iránt.A támadó középpályás a 2019-es bajnokságban lett alapember csapatában, az idei esztendő elején pedig ott volt a brazil U23-as válogatottal az olimpiai selejtezőn.

A pletykák szerint szerződésében 50 millió eurós kivásárlási záradék található, és ezt az összeget egyik európai sztárklub sem szeretné megfizetni, a Real ennek mintegy a felét lenne hajlandó kiadni érte.

Forrás: Global Soccer

Inter: ily módon szerezné meg végleg Barellát a klub

7 óra 43 perc
Olasz lapértesülések szerint az Internazionale szeretné, ha Radja Nainggolan végleges átengedésével fizethetné ki a Cagliarinak a Nicolo Barelláért járó átigazolási összeg hátralévő részét.A milánóiak tavaly szerezték meg a középpályást a szardíniai klubtól, és az akkor kifizetett 12 millió euró mellett még további 25 milliót kellene átutalniuk idény nyáron.

Ehelyett inkább a Cagliarinak kölcsönadott Nainggolanról mondanának le végleg.

Forrás: Global Soccer

A Barca is vinné a Lazio bekkjét?

7 óra 47 perc
A Diario Sport úgy tudja, hogy az FC Barcelona is bejelentkezett a Lazio középhátvédjéért, Luiz Felipéért.A brazil alapembernek számít a római klubnál, amely versenyben van a bajnoki címért a Serie A-ban.

Luiz Felipe 2022-ig szóló szerződéssel rendelkezik, de állítólag a Barca mellett a Bayern München is kiszemelte.

Forrás: Global Soccer

Juventus: még mindig képben a Real brazilja – sajtóhír

7 óra 50 perc
A Marca értesülései szerint a Juventus továbbra sem tett le a Real Madrid balhátvédjének, Marcelónak a megszerzéséről.A 31 éves kiválóság szerződése 2022-ig érvényes a királyi gárdánál, amelynek színeiben már több mint 500 mérkőzésen szerepelt, de a jelenlegi idényben egyre többször szorult a kispadra Ferland Mendy mögé.

A Real állítólag hajlandó lenne őt elengedni, amennyiben jelzi távozási szándékát.

Forrás: Global Soccer

Nem akárki került a Chelsea kapusjelöltjei közé – sajtóhír

7 óra 54 perc
A Sport Bild értesülései szerint a Chelsea kapusjelöltjei között a Bayern München klasszisa, Manuel Neuer is szerepelt.A londoniak edzője, Frank Lampard a hírek szerint elégedetlen a spanyol Kepával, aki a nyáron távozhat a Stamford Bridge-ről, így új kapusra lehet szükség.

Neuer ugyan továbbra is alapember a bajoroknál, de a müncheni egyesület a következő idényre már megszerezte a Schalkétől Alexander Nübelt.

Forrás: Global Soccer

Arsenal: Valencia-játékos a jelöltlistán

7 óra 56 perc
Az Arsenalt a Valencia középpályásával, Carlos Solerrel hozták kapcsolatba.A 23 éves játékos ebben az idényben 27 mérkőzésen lépett pályára, és pályafutása során már 141 mérkőzésen szerepelt nevelőegyesületénél.

Az alapvetően jobb oldali középpályásnak számító Soler tavaly decemberben hosszabbította meg szerződését 2023-ig, de a hírek szerint a Valencia megfelelő ajánlat esetén hajlandó lenne megválni tőle, és a Sky Sports úgy tudja, hogy az Ágyúsok mestere, Mikel Arteta szívesen látná őt csapatában.

Forrás: Global Soccer

Csere az Atlético és a Napoli között?

8 óra 1 perc
Olaszországban köthet ki az Atlético Madrid támadója, Diego Costa.A 31 éves spanyol csatár szerződése 2021-ben jár le, és az AS Roma szeretné megszerezni, de a Napoli is érdeklődik iránta.

Az Atlético szívesen átengedné őt a nápolyiaknak a lengyel Arkadiusz Milikért cserébe, akinek szintén 2021-ig érvényes megállapodása van az olasz egyesületnél.

Forrás: Global Soccer

„Technikailag még Messinél is jobb Neymar”

2020, március 27 - 11:19
A brazilok kétszeres világbajnok legendája, Cafu honfitársát, a Paris Saint-Germainben légióskodó Neymart tartja a legtechnikásabb futballistának.„Technikailag Neymar a világ legjobb játékosa” – jelentette ki a Fox Sportsnak a 49 esztendős ex-védő.

„Rajongója vagyok (Lionel) Messinek, de technikailag még ő sem ér fel Neymarhoz.”

Cafu ugyanakkor úgy érzi, a PSG-csatár nem vezértípus, de mást sem lát a jelenlegi brazil keretben, aki vezethetné a csapatot. „Nem látok most senkit, aki azt mondaná Neymarnak, hogy ezt csináld vagy ezt ne csináld. Nincs ilyen! Átadják neki a vezér szerepét, csakhogy ez nem az ő profilja. Nem arról van szó, hogy nem akar vezető lenni, de egyszerűen ő nem ilyen típus.”KAPCSOLÓDÓ CIKK:
• A PSG ennyiért eladná Neymart?
AJÁNLOTT PARTNERTARTALOM:
• FIFA 365 ADRENALYN XL 2019/20 KUPA | Negyeddöntő | FC Barcelona – Manchester City

Nigériai csatárral hozták szóba a Realt

2020, március 27 - 07:18
A Real Madridot a Lille OSC csatárával, Victor Osimhennel hozták kapcsolatba.A 21 esztendős nigériai támadó 18 gólnál jár ebben az idényben a francia egyesület színeiben, és a madridiak mellett a Manchester United is érdeklődik iránta.

Osimhen tavaly nyáron igazolt a Lille-hez a belga Charleroi-tól 12 millió euróért, és piaci értéke azóta jelentősen megnőtt.

Forrás: Global Soccer

Kölnit vesz a Valencia?

2020, március 27 - 06:59
A Valencia érdeklődik az 1. FC Köln középhátvédje, Jorge Meré iránt.A 22 éves játékos csak nyolc bajnokin lépett pályára ebben az idényben, és távozni szeretne a német egyesülettől.

A Valencia szakvezetője, Albert Celades jól ismeri, hiszen korábban a spanyol korosztályos válogatottnál már dolgozott vele, és az AS értesülései szerint a védő a spanyol egyesület egyik fő kiszemeltje a következő idényre.

Forrás: Global Soccer

Depay megszerzéséhez klubrekord szükséges a Laziótól

2020, március 27 - 06:12
Minden esély megvan rá, hogy a Lazio a következő idényben ott lesz a Bajnokok Ligája mezőnyében, éppen ezért a rómaiak szeretnének erősíteni keretükön, és egyik kiszemeltjük az Olympique Lyon jelenleg séült támadója, Memphis Depay.A holland kiválóság élete formájában játszott az idény elején, december közepén már kilenc bajnoki gól és öt BL-találat állt a neve mellett, amikor térdszalagszakadást szenvedett. A 26 éves játékos szerződése ugyanakkor 2021-ben lejár, és egyelőre bizonytalan a jövője – minden esély megvan rá, hogy távozik Lyonból.

A Lazio pedig már régóta feni rá a fogát: a rómaiak anno már a Manchester Unitedtől szerették volna megvenni 2016-ban, később akkor is érdeklődtek iránta, amikor 2017-ben az AS Monacónak eladott Baldé Keita utódját keresték, és 2019-ben is felmerült a megvételének a lehetősége a Lazio sportigazgatójában, Igli Taréban.

Az olasz egyesület valószínűleg nem balszélsőként alkalmazná Depayt, hiszen Simone Inzaghi a 3–5–2-es játékrendszerben szárnyvédőket szerepeltet a két szélen, akiknek a védekezés is fontos feladatuk, márpedig a holland ebből a szempontból nem tűnik tökéletes választásnak.

Depay ugyanakkor a Lyonban is játszott középcsatárként, illetve támadó középpályásként, és ebben a szerepkörben már sokkal jobban beleillene a gárdába.

Gondot jelenthet viszont a vételára, Depay piaci értékét ugyanis 50 millió eurónál is többre taksálják, márpedig a Lazio 2000 nyara óta nem fizetett ekkora összeget egy játékosért – akkor Hernán Crespóért adtak máig klubrekordnak számító 56,8 millió eurót.

Forrás: Global Soccer

Nagy csere a Bayern és a ManCity között?

2020, március 26 - 13:15
Érdekes csereötletről ír a Bild a Bayern München és a Manchester City kapcsán.Mint ismert, a bajorok kívánságlistáján már jó ideje ott van a City német válogatott szélsője, Leroy Sané, és a forrás szerint a münchenieknél felvetődött, hogy David Alabát kínálnák érte cserébe.

A sokoldalú osztrák ugyanakkor Anglia helyett Spanyolországba menne, ha távoznia kellene, ami nyilvánvalóan megnehezíti a csere létrejöttét.

Ami a Transfermarkt által becsült értékeket illeti, a portál szerint a 24 éves Sané 100 millió eurót, míg a 27 esztendős Alaba 65 millió eurót ér – mindkettejük szerződése 2021-ben fut ki.KAPCSOLÓDÓ:
• A Barca és a Real Madrid is bejelentkezhet a német sztárértAJÁNLOTT PARTNERTARTALOM:
FIFA 365 ADRENALYN XL 2019/20 KUPA | Negyeddöntő | FC Barcelona – Manchester City

Hazard: „Az első realos szezonom rossz”

2020, március 26 - 08:28
Eden Hazard, a Real Madrid belga klasszisa elismerte, hogy gyenge idénye a mostani.„Az első realos szezonom rossz, de azért nem minden az” – nyilatkozta az RTBF-nek a 29 esztendős világbajnoki bronzérmes labdarúgó, aki tavaly nyáron igazolt a Santiago Bernabéuba a Chelsea-től 100 millió euróért.

„Ez a szezon a beilleszkedésről szól, a második alapján kell majd megítélni. Rajtam áll, hogy a következő évadban jó formában legyek.”

Hazard sérülései miatt mindössze 15 mérkőzésen léphetett eddig pályára a Realban, ezeken egy gólt ért el, illetve öt gólpasszt osztott ki.

A ManUnitedhez kerül a Dortmund sztárja?

2020, március 26 - 08:14
Megint arról írnak, hogy Jadon Sancho visszatérhet Angliába.A Chelsea-vel, a Liverpoollal, a Manchester Uniteddel, az FC Barcelonával és a Real Madriddal is kapcsolatba hozott angol válogatott szélsőért a Daily Mirror cikke alapján a Vörös Ördögök készek 120 millió fontot fizetni, így momentán ők a legesélyesebbek a leigazolására a brit forrás szerint.

A 20 éves Dortmund-sztár ebben a szezonban is kiválóan szerepelt az új koronavírus-járvány miatti szünetig, 35 mérkőzésen 17 gólt és 19 gólpasszt jegyzett.

ManUnited: optimista a klub Pogbát illetően

2020, március 25 - 09:23
A Manchester Unitednél úgy hiszik, meg tudják tartani világbajnok játékosukat, Paul Pogbát.Már jó ideje téma, hogy a francia középpályás távozhat az Old Traffordról, de a ManUnited alaposan megkéri az árát, s pont ez az, ami miatt a következő idényben is a klubot szolgálhatja: a manchesteriek az ESPN értesülései szerint úgy vélik, hogy a következő átigazolási időszakban egy klub sem engedheti majd meg magának Pogba megvételét az új koronavírus-járvány miatti bevételkiesés hatására.

A 27 éves futballista 2016-ban igazolt (vissza) a Juventustól a Unitedhez, amely 105 millió eurót fizetett érte – ez akkor világrekordnak számított.

Eddig 150 alkalommal lépett pályára Pogba a Vörös Ördögöknél, és 31 gólt szerzett, illetve ugyanennyi gólpasszt osztott ki.

Juventus: manchesteri csatárral pótolná a Juve Higuaínt – sajtóhír

2020, március 25 - 08:31
Az idényt követően távozhat a Juventustól Gonzalo Higuaín, és a CalcioMercato tudni véli, a torinói klub kivel pótolná az argentint.A forrás úgy tudja, hogy a Juve egyik fő jelöltje a csatárposztra a Manchester Cityt erősítő Gabriel Jesus.

Érdekesség, hogy Jesus eddigi szezonbeli meccs/gól statisztikája pont ugyanaz, mint a válogatottbeli mutatója: 39 mérkőzésen 18 alkalommal volt eredményes.

A Cityt 2017 óta szolgálja, szerződése pedig 2023-ig érvényes. Egyelőre nehéz elképzelni, hogy Pep Guardiola menedzser elengedje őt, de a forrás azt írja, hogy a Juvénél úgy látják, a tréner nyitott lehet az eladására.

Ha helybenhagyják a City két évre szóló BL-eltiltásáról szóló döntést, akkor kétségtelenül megnőhet az esély az eligazolására, de egyelőre nem mostanában várható végleges döntés erről, az új koronavírus-járvány ugyanis bőven ad feladatot, tennivalót manapság minden szervezetnek.

Nincsenek meccsek? De vannak, méghozzá topklubokkal – íme!

2020, március 24 - 12:33
Az új koronavírus-járvány miatt majdhogynem az összes labdarúgó-bajnokság szünetel, így akik hozzászoktak ahhoz, hogy folyamatosan mérkőzéseket néznek, azoknak most igencsak hiányérzetük lehet. Nos, egy újonnan indult Youtube-csatorna segítségével valamelyes enyhíthető a meccshiány.Valószínűleg nem sok olyan futballszerető van, aki gyerek- vagy akár felnőttkorában ne találkozott/foglalkozott volna akár csak egy kicsit is focis matricákkal és/vagy kártyákkal. Magyarországon is jó pár matricákkal és kártyákkal (főleg utóbbival) foglalkozó oldal és youtuber van, s mi most egy új szereplőt mutatunk be. A Focis Kártyák elnevezésű csatorna videói két kategóriára oszthatók: vannak a „kártyabontogatós” tartalmak, s vannak a mérkőzések, mi most utóbbira fókuszálunk.

A csatorna elindított 16 sztárcsapattal egy FIFA 365 Adrenalyn Kupa elnevezésű sorozatot, amelyben focis kártyákkal, egyszerű és gyors módon kerülnek lejátszásra mérkőzések – nyilvánvalóan nem lehet összehasonlítani az igazi találkozókkal, de ilyen időkben talán még azokat is érdekelhet, akik egyébként nem foglalkoznak focis kártyákkal.Feliratkozás a Focis Kártyák Youtube-csatornára:

LEGUTÓBBI KUPAMECCS:


ITT megtekinthető az összes eddigi mérkőzés, ha pedig valakit a bontogatások is érdekelnek, IDE kattintson! 

Ibrázott egyet a Wolverhampton kulcsembere

2020, március 24 - 11:54
A Wolverhampton Wanderers támadójátékosa, Adama Traoré Zlatan Ibrahimovictól megszokott stílusban válaszolt klubja hivatalos honlapjának kérdésére.A szezonban remekül teljesítő Traorétól azt kérték, mondjon egy játékost, akihez hasonlít a játékstílusa.

„(Wilfried) Zaha és (Raheem) Sterling, de nem én vagyok olyan, mint ők, hanem ők olyanok, mint én” – hangzott el a korábbi spanyol utánpótlás-válogatott szélsőtől, aki egyébként arra a kérdésre, hogy ha kellene, milyen új nevet választana magának, a következőt válaszolta: „Fekete párduc”.

A 24 éves Traoré a Barcelona neveltje, de csupán négy mérkőzésen lépett pályára a felnőttcsapatban, úgyhogy 2015-ben Angliába, az Aston Villához igazolt, majd a Middlesbrough következett, s innen került jelenlegi kenyéradójához, a Wolveshoz.

Barca: íme az A- és a B-terv a csatárposztra – sajtóhír

2020, március 24 - 09:47
A Daily Star tudni véli, hogy ki az FC Barcelona első és második számú jelöltje a csatárposztra.A brit forrás azt írja, hogy a katalánok A-terve Lautaro Martínez megszerzése az Internazionalétól, míg a B az Arsenalt szolgáló Pierre-Emerick Aubameyang szerződtetése – a lap nem tesz említést a Paris Saint-Germainben futballozó brazil csillagról, Neymarról, akinek kapcsán gyakorlatilag folyamatosan téma az esetleges visszatérése.

A Star cikkében az olvasható, hogy az Inter már nemet mondott a Barcának egy olyan ajánlatra Martínezért, amely 70 millió euróról szólt – a katalánok állítólag Nélson Semedót és Arturo Vidalt is belevennék az ügyletbe adott esetben.

Antonio Conte, az Inter trénere hallani sem akar az argentin csatár távozásáról – kétségtelen, hogy a 22 éves játékos nagyon fontos tagjává vált a milánói együttesnek, az idényben 31 mérkőzésen 16-szor volt eredményes, emellett kiosztott négy gólpasszt.

Oldalak