Csakfoci.hu

Feliratkozás Csakfoci.hu hírcsatorna csatornájára
Magyarország vezető focimagazinja
Frissítve: 39 perc 44 másodperc

Magyar válogatott: Állítsd össze Rossi Törökország elleni kezdőcsapatát!

2024, március 21 - 17:47
A magyar válogatott pénteken, 20:45-kor lép pályára a Puskás Arénában Törökország ellen, az Európa-bajnokság előtti első felkészülési mérkőzésen. Akárcsak a korábbi kapitányok és sorozatok idején, illetve a válogatott összecsapások előtt, ezúttal is arra kérjük olvasóinkat, állítsák össze a mieink kezdőcsapatát. Ki legyen a kezdőkapus, hogyan álljon fel a védelem, a középpálya és a támadósor a Törökország elleni felkészülési találkozón? Szavazd meg alább! A lehetőségek felsorolásakor volt olyan játékos, akit több poszton is variációként adtunk meg, az alapfelállást pedig – az utóbbi időben legtöbbször alkalmazott rendszernek megfelelően – 3-4-2-1-ben adtuk meg. A Montenegró elleni előző Eb-selejtezőn Rossi a Dibusz - Balogh, Lang, Szalai A. - Bolla, Nagy Á., Styles, Nagy Zs. - Gazdag, Szoboszlai - Ádám kezdőcsapatot küldte pályára. Mint ismert, mégsem lesz bevethető a keretbe behívott Willi Orbán, aki kisebb közelítőizom-problémával küzd, így a Törökország és a Koszovó elleni találkozón sem áll Rossi rendelkezésére. https://www.csakfoci.hu/magyar-foci/rossi-amikor-keteselyes-egy-poszt-akkor-mindenki-szinte-allamugykent-kezeli-gulacsi-vegre-a-teljesitmenyemmel-erdemeltem-ki-a-meghivot-igy-varjak-a-magyar-torokot  

Rossi: "Amikor kétesélyes egy poszt, mindenki szinte államügyként kezeli", Gulácsi: "Végre a teljesítményemmel érdemeltem ki a meghívót"

2024, március 21 - 16:43
– A veretlenség fontos tényező az önérzet szempontjából, de nem több annál. A török csapat komoly ellenfél, ezért az esélyeket tisztán kell látni. Megpróbáljuk folytatni ezt a jó szériát, de bármiféle hasonlítgatás az Aranycsapattal sántít, mert az a legendás együttes teljesen más kategória volt egy más korszakban – mondta Telkiben sajtótájékoztatón az MTI érdeklődésére a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető arra reagálva, hogy a törökök elleni lehet egymás után a 13. veretlen meccse a nemzeti együttesnek, ennél hosszabb sorozatra pedig legutóbb az Aranycsapat volt képes 1954 és 1956 között. Rossi az összeállítással kapcsolatban arra nem válaszolt, hogy pénteken Gulácsi Péter vagy Dibusz Dénes kezd, csak annyit árult el, az egyik találkozón az egyik kapus, majd kedden, Koszovó ellen a másik véd. A védelem oszlopa, Willi Orbán viszont nem játszik a szakvezető által jelentéktelennek nevezett izomprobléma miatt, mert minimális kockázatot sem akar vele vállalni. Megjegyezte, az éppen középső védőként bevethető Dárdai Mártonnak viszont mindenképpen szerepet szán valamelyik találkozón. – Nem értem, miért van az, hogy minden egyes alkalommal, amikor kétesélyes egy poszt, akkor mindjárt mindenki szinte államügyként kezeli, vagy olyan súlyosságot tulajdonít neki. Én is olvastam, hogy szurkolók szavaztak, hogy melyik kapus játsszon. Amikor a döntést meghoztuk, akkor azt a legfelelősebb és a legtudatosabb módon fogjuk meghozni. Nem vagyok még Alzheimer-kóros, úgyhogy emlékszem rá, hogy nemrégiben egy interjúban mondtam is, hogy az egyik meccset az egyik kapussal, a másikat pedig a másikkal hozzuk le. Abban a nagyon szerencsés helyzetben van részünk, hogy két topkapus közül választhatunk. Jó lenne mindkét kapust játszatni, de ez lehetetlen, mert akkor kénytelen lennék egy támadót beáldozni – viccelődött a kapuskérdéssel Rossi. – Dárdai Mártont viszont játszatni szeretném. Az edzéseken nagyon jó tapasztalatom van, így az egyik meccsen mindenképpen kipróbálnom. Az 59 éves tréner úgy vélte, a törököké lehet a meglepetéscsapat az Eb-n és azért imádkozik, hogy a magyar is az lehessen, amihez szerinte szerencse is kell. Például ahhoz, hogy a kulcsjátékosok ne legyenek sérültek. – Vincenzo Montella remek munkát végzett a török válogatott élén, amely irányításával még veretlen úgy, hogy többek között legyőzte Németországot is. Intenzív, agresszív futballt játszik a rivális, amely nagyon jó a letámadásban. Erős ellenfél a török, ami jó teszt lesz nekünk az Eb-re, mert keressük a lehetőséget a további fejlődésre – fogalmazott Rossi. A játékosok részéről Gulácsi úgy vélekedett az ellenfélről, hogy a török futball sokat fejlődött az elmúlt években, a válogatott rendkívül szervezett, Montellával pedig dinamikussá vált és nagyon gyors az átmenete védekezésből támadásba, így nem véletlenül verte meg a németeket. – Két hónapja teljesen máshogy nézett ki a helyzetem, így nehéz arról beszélni, mi lesz két hónap múlva. Az első nagy mérföldkő az volt, hogy Lipcsében ismét csapatba kerültem és sikeresek vagyunk. Másfél éve nem védtem a válogatottban, nekem ez óriási dolog, ami pedig rajtam kívülálló, azt nem tudom befolyásolni – válaszolt az MTI kapusversenyre vonatkozó kérdésére az RB Leipzig hálóőre. – Volt szerencsém a legutóbbi három összetartáson itt lenni, ami megelőlegezett ajándék volt, nyilván nem a klubcsapatomban nyújtott teljesítményem miatt voltam a keretben, hanem talán azért, amit az elmúlt években adtam a válogatottnak és a személyiségem miatt. Most van először az, hogy végre a teljesítményemmel érdemeltem ki a meghívót, így teljesen más lélektannal érkeztem erre az összetartásra. Hosszú volt a kihagyásom, rengeteg nehézségem volt közben, komplikációk, amiket sikerült leküzdenem. Lépésről lépésre próbáltam haladni, először visszatérni a klubcsapatomba, majd újra játszani a Bajnokok Ligájában és a Bundesligában, illetve visszaszerezni a helyemet. Ez eddig sikerült, a következő nagy mérföldkő, hogy a válogatottban is pályára léphetek. [caption id="attachment_419985" align="alignnone" width="2560"] Fotó: MTI/Illyés Tibor[/caption] A 33 éves Gulácsi térdszalagszakadása és az utána bekövetkezett komplikációk miatt másfél évet hagyott ki, mostanra viszont ismét első számú kapus lett a német klubjánál. Kifejtette, sérülése előtt alapnak tűnt, hogy kezdő a válogatottban, de a hosszú kihagyás során sok mindent átértékelt. Büszke a végigjárt útra, amely során sok kérdés vetődött fel, de mindig próbált az "itt és mostban" maradni. – Sokat adott, hogy két hónapot itthon lehettem a rehabilitáció során, amire 17 éves korom óta nem volt lehetőségem. Most tele vagyok energiával, azaz fizikálisan és mentálisan készen állok – fogalmazott az 51-szeres válogatott Gulácsi. A kapus az Európa-bajnoki csoportra vonatkozóan úgy felelt, nincs könnyű négyes, a magyarokéba különböző stílusú ellenfelek kerültek. – A németek agresszív, a svájciak modern futballt játszanak, a skót csapat pedig rendkívül fizikális. Fontos a mostani két meccs, hogy jól felkészüljünk – összegzett Gulácsi. (MTI/Csakfoci)

Magyar válogatott: Kidőlt az egyik alapember, egyik mérkőzésen sem játszhat

2024, március 21 - 15:53
A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos X-csatornáján tette közzé, hogy Orbán Willi kisebb közelítőizom-problémával küzd, így nem lesz bevethető sem a pénteki, Törökország, sem a keddi, Koszovó elleni felkészülési mérkőzésen. Orbán legutóbb 2023 szeptemberében szerepelt nemzeti csapatunkban, azt követően négy válogatott találkozót is ki kellett hagynia sérülés miatt, az RB Leipzigbe 2024 januárjának végén tért vissza. https://twitter.com/MLSZhivatalos/status/1770814445700223197

NB I: Egyre jobb állapotba kerül a dobogós nagy hiányzója

2024, március 21 - 15:20
A paksi kapus, Szappanos Péter jobb térdének belső szalagja február végén, Kisvárdán sérült meg. A játékos rehabilitációjáról és mostani állapotáról a klubhonlap számolt be. Két napja elkezdtük a futásokat, tehát mondhatni, jól haladunk. Egy-két kapusgyakorlat is megy már, és hosszú idő után, három hét elteltével végre újra kapuskesztyű és focicipő volt rajtam, ez pozitívon hatott rám. Remélhetőleg látjuk az alagút végét, ugyanakkor fontos, hogy megvárjuk a százszázalékos állapotot - adott friss helyzetjelentést az 1-szeres magyar válogatott Szappanos. https://www.csakfoci.hu/magyar-foci/interju-az-elso-meccsem-a-fradi-klaksvik-volt-sokkot-kaptam-a-studioban-dragoner-bl-dontos-edzo-tanacsara-ment-az-nb-iii-ba

Légiósok: Kleinheisler eladó, ennyit kér érte a klubja - sajtóhír

2024, március 21 - 14:15
A középpálya közepén és a széleken is bevethető Kleinheisler Lászlót 2023 januárjában szerezte meg a görög Panathinaikosz, de a szintén görög portál, a SportDay szerint azóta azonban nem nyújtotta azt, amit klubjánál elvártak tőle, így a téli átigazolási időszakban úgy döntöttek, hogy kölcsönbe küldik a horvát Hajduk Splithez. A cikk szerint a Panathinaikosznál már a játékos eladásán gondolkodnak, és a lap információi szerint meghatároztak egy összeget is, amenyniért elengednék a magyar válogatott futballistát. Ezek szerint ha a Hajduk vagy bármelyik másik csapat meg akarja venni Kleinheislert, akkor egy valamivel 1 millió euró alatti összeget kell fizetnie. Hasonló összegért a Panathinaikosz már tavaly nyáron is elengedte volna a nemzeti csapatba visszatérő magyar légióst, akkor azonban egyetlen csapat sem érdeklődött iránta - teszik hozzá. https://www.csakfoci.hu/magyar-foci/interju-az-elso-meccsem-a-fradi-klaksvik-volt-sokkot-kaptam-a-studioban-dragoner-bl-dontos-edzo-tanacsara-ment-az-nb-iii-ba

Stankovic egy luxusétteremből jelentkezett be, a volt klubja vezetőivel ebédelt - fotó

2024, március 21 - 13:15
"Dejan Stankovic visszatért Belgrádba, a Crvena zvezda csapatához" felütéssel számolt be a szerb Kurir a Fradi edzőjének hazalátogatásáról, hozzátéve, hogy természetesen nincs szó arról egyelőre, hogy a Fradi edzője visszatérne egykori (szeretett) klubjához, de tény, hogy a piros-fehérek vezetőinél tett látogatást és el is mentek együtt ebédelni egy belgrádi luxusétterembe. Itt Dejan Stankovic és barátja, Dragan Ruvarac együtt ebédelt Zvezdan Terzic elnökkel, Mitar Mrkela sportigazgatóval, Marko Marin technikai igazgatóval (az egykori FTC-játékossal) és Marko Petrovic ügyvezetővel is, akikkel a Maracanában eltöltött időszaka alatt sikeresen együttműködött a tréner. Aki viszont jelenleg a Ferencváros edzőjeként dolgozik, és a magyar bajnoki cím megszerzése a célja. A Crvena Zvezdával korábban három szerb bajnoki címet és két kupát is nyert, és irányításával a belgrádi csapat kétszer is megélte a tavaszt Európában telelt, az Európa Liga legjobb 16 csapata közé jutva. Itt az első alkalommal a Milan, másodszor pedig a Glasgow Rangers búcsúztatta a Zvezdát. Stankovic 2022. augusztus 26-án távozott a Zvezda kispadjáról, miután csapata kiesett a Maccabi Haifa ellen a Bajnokok Ligája rájátszásában. https://www.csakfoci.hu/magyar-foci/interju-az-elso-meccsem-a-fradi-klaksvik-volt-sokkot-kaptam-a-studioban-dragoner-bl-dontos-edzo-tanacsara-ment-az-nb-iii-ba

Hornyák Zsolt az egyik legjobb szlovák edző lett - hivatalos

2024, március 21 - 12:25
A napokban tartották a 2023-as év legjobb szlovák játékosainak és edzőinek hivatalos díjkiosztóját a Pozsonyi várban. A futballisták között először győzött karrierje során a Napoli 29 éves válogatott középpályása, Stanislav Lobotka, aki Dávid Hanckót (Feyenoord) és Milan Škriniart (Internazionale / PSG) előzte meg a szavazáson. Az év legjobb U21-es szlovák játékosának járó Petr Dubovský-díjat Leo Sauer (Feyenoord) kapta meg, de a legjobbak közé oda került a DAC kötelékébe tartozó, ám kölcsönben jelenleg Mezőkövesden futballozó Szolgai Máté is. Ami pedig az edzőket illeti, nem meglepő módon idősebb Vladimír Weiss (Slovan Bratislava) és a szlovák válogatottat az Eb-re vezető - és közben a Napoli irányítását is átvevő - olasz Francesco Calzona csatázott az első helyért, végül előbbi futott be. Itt a TOP 10-be egy NB I-es tréner is be tudott férni: a Puskás Akadémiát irányító Hornyák Zsolt 2 pontot kapott a voksoláson, ezzel holtversenyben a 10. lett a legjobb szlovák edzők között a felvidéki Köbölkúton született 50 éves szakember. https://www.csakfoci.hu/magyar-foci/interju-az-ujpestbe-berobbant-jatekossal-aki-osszeverekedett-kerkezzel-nincs-olyan-terulet-ahol-kirivoan-gyenge-lennek

Interjú: “Az első meccsem a Fradi-Klaksvík volt, sokkot kaptam a stúdióban” - Dragóner BL-döntős edző tanácsára ment az NB III-ba

2024, március 21 - 11:15
Legutóbb a kupagyőzelemig menetelő ZTE sportigazgatója volt, de korábban az FTC utánpótlásában és az NB II-es Soroksárnál is dolgozott sportvezetőként Dragóner Attila. A 49 éves szakember nemrégiben megtalálta új csapatát, amely némi meglepetésre az NB III-ban szereplő OPUS TIGÁZ Tatabánya lett - ezzel együtt továbbra is rendszeresen feltűnik az M4 Sport képernyőjén is, ahol gyakran foglalkoztatják szakértőként. Nem látja értelmét az össze-vissza igazolgatásnak, a saját ládájában egy rohadt almát sem akar, első tv-s szakértői meccsén pedig azonnal sokkolták - Dragóner Attilával döntésének okairól, a reális tatabányai célokról, tv-s szerepléséről, az újpesti tulajdonosváltásról és Olaszországban légióskodó fiáról is beszélgettünk. Interjú. - Korábbi NB I-es és NB II-es sportvezetőként sokan talán ódzkodtak volna NB III-as csapathoz szerződni, de te belevágtál. Mi győzött meg a tatabányai projektben?  - Sámuel Botonddal, a Tatabánya Sport Club elnökével már tavaly nyáron beszélgettünk, hogy mi lenne, ha szerepet vállalnék, de akkor még túl közeliek voltak a zalaegerszegi események, és bár korábban én sem gondoltam volna, hogy ezt mondom, de úgy éreztem, jól jön a feltöltődés. Aztán ősszel és januárban is szóba került a szerepvállalásom és rendkívül szimpatikus lehetőséget vázolt fel nekem. Időközben beszéltem erről a témáról egy számomra igen fontos emberrel, Elek Gáborral (az FTC és a női kézilabda-válogatott korábbi, BL-döntős edzője - a szerk.), akivel nagyon jó kapcsolatot ápolok, nálam emberileg és szakmailag is a csúcskategóriába tartozik. Ő korábbi válogatott szövetségi kapitányként, a Fradiból ment el Esztergomba, hogy egy alacsonyabb osztályú kézilabda-csapatnál dolgozzon. Nagyon sok pozitívumot mesélt a döntéséről, és arról, hogy amit a kézilabdáról vall, azt a filozófiát egy nyugodtabb, építő légkörben hogyan tudja megvalósítani. Ez is hatással volt rám, így amikor január végén ismét megkerestek, hogy a lehetőségekhez mérten a tatabányai futballt tegyük vissza arra a szintre, ahol korábban volt, akkor úgy döntöttem, próbáljuk meg. Amikor egy új helyre érkezel, mi az első lépés a számodra? - Azt a jellegű munkát szeretem, amelynél tudom építeni a klub futballstruktúráját és stratégiáját. Az én szenvedélyem általánosságban a magyar fiatalok fejlődése. Nem az a lényeg, hogy az ember össze-vissza igazolgasson. Először meg kell ismerni a közeget, a játékosokat, az edzőket. - A tatabányai legendákkal is mielőbb szeretnék leülni, hogy elmondják, mi a klub DNS-e, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egy építkezési folyamatban a megfelelő téglákat jó időben a jó helyre tegyük be. Ez alapján alakítom ki a struktúrát, ami idővel olyan klubbá teheti az OPUS TIGÁZ Tatabányát, amilyet az Elnök úr is elképzelt. Szeretem, ha az adott csapatban vannak olyanok, akik kötődnek az egyesülethez, a városhoz. Itt 90 százalékban tatabányai vagy megyei srác játszik, és egyhangúlag azt gondoltuk, hogy nem szeretnénk az egész országból összevásárolgatni, akit csak tudunk. Jobban hiszünk a közösség erejében, és abban, amit Gyürki Gergő vezetőedző és a játékosok tesznek az edzéseken.  [caption id="attachment_413604" align="alignleft" width="898"] Fotó: Facebook/OPUS TIGÁZ Tatabánya[/caption] Fontos a hosszú távú építkezés, de az eredmény is. A csapat jelenleg vezeti az NB III-as csoportját. Mennyire kimondott cél, hogy idén meglegyen az NB II-be való feljutás? És mennyire reális ez?  - Aki ismer, az tudja, hogy a győzelem a mindenem, tehát a feljutás a célom. Mindig Kubatov Gábor elnök úr mondatai jutnak eszembe, miszerint feljebb kell rakni a célokat, hogy az ember 100 százalékos erővel tudjon dolgozni a megvalósulásukért. Tatabányán is igaz ez, de azért nem beszélhetünk arról, hogy ennek a klubnak rengeteg a pénze, több NB I-es, NB II-es játékos lenne a keretében, ezért utcahosszal kellene feljutnia. Nagyon jó a kohézió, a csapatösszetétel, az edzővel való kapcsolat, de ha az egészet nézzük, nem mondhatjuk egyértelműen, hogy abból a 15-20 csapatból, amelyik a négy csoportból fel akar jutni, mindenképp mi leszünk az a kettő, amelyiknek ez sikerül. - Persze mindent megteszünk érte, minden szegmensben megfelelő döntést kell hozni, és fontos a humánerőforrás is, hogy szakmailag magas szintű embereket tudjunk idecsábítani, akik tudják, mit szeretnénk elérni. A futballstratégiai ágazatban jó néhány szereplő hiányzik ahhoz, hogy megfelelő szintet tudjon lépni az egyesület, de nincs óriási szakadék, nem a padlóról kell toronyházat építeni. Mindenesetre olyan emberekkel szeretek együttdolgozni, akik nem napi 8 órában teszik a dolgukat, hanem jóval többen, és nem a "később, ha és majdnem" gondolkodásúak, mert ezt nehéz mérni, ezért nem is létezik számomra. Dolgoztál a Fradiban utánpótlásvezetőként, az NB II-es Soroksárnál ügyvezetőként, majd Zalaegerszegen sportigazgatóként. Ha a fő filozófiád nem is lett más, miben változtattak rajtad ezek az évek?  - Már a Fradiban is azt szerettem volna, ha sok fradista kötődésű edző van az utánpótlásban. Soroksáron Lipcsei Petivel karöltve egy építő jellegű közeget akartunk létrehozni, és nem dicsekedni szeretnék, de sorolhatnánk, hány játékost adtunk az NB II-es és NB I-es kluboknak. Zalaegerszegen korábban rengeteg légióssal kötöttek kölcsönszerződéseket, amiket én nem szívlelek, inkább legyenek hazai labdarúgók hosszú távú szerződéssel. Ezért sok fiatalt megkerestünk, hogy hosszabb jövőben gondolkodjunk. [caption id="attachment_375879" align="alignleft" width="1016"] Fotó: ZTE FC[/caption] - A játékosok egyénileg is sokat fejlődtek ott, a csapat pedig kupagyőztes lett, és nyáron azokból a labdarúgókból értékesített többet a klub, akiket hosszú hónapok alatt kiválasztottunk, majd közösen rengeteg munkát tettünk a fejlesztésükbe. Ennek persze elengedhetetlen része volt Végh Gábor támogatása is. Persze a nap végén mindenhol az eredmény számít, de nekem fontos, hogy kikkel dolgozom együtt. Egy hasonlattal élve, azt akarom, hogy az én almás ládámban ne legyen egy rohadt alma se. Nem éri meg. Inkább a saját nevelésű kis almáim legyenek, amiket tisztítgathatok. Hiszek benne ugyanis, hogy az emberi tényezők is pontokat hoznak. - Eljutottam arra a szintre, hogy egy-egy meccset nem túlfűtött érzelemmel nézek, mint korábban, hanem stratégiában tudok gondolkodni, és meglátni, hogy az adott játékos vagy munkatárs tud-e segíteni abban a fejlődésben, amit látni szeretnék. Tudom, hogy a sikernek sok gazdája van, míg a kudarc esetében nagyon kevesen vállalnak felelősséget. A ZTE-től való távozásod óta már egy új területen, televíziós szakértőként is láthatunk, ráadásul igen sűrűn. Ezek szerint hamar megszeretted az “új szakmádat”? Mennyire ment könnyen az itt szükséges tudás elsajátítása?  A legelső mérkőzésem a Ferencváros-Klaksvík volt, amikor sokkot kaptam a stúdióban, talán dadogtam is. De hát’ 100 évben egy ilyen van. - Az tény, hogy egyre jobban megszerettem az egészet, főleg mert nagyon jó közösségbe csöppentem. Volt olyan meccs, amire 3-4 órát is készültem, néztem a magyar, a külföldi oldalakat, elemzéseket, belementem olyan mélységeibe egy-egy BL-meccsnek, ami már túlzás volt, mert 4-5 papírlappal ültem magam előtt, és minden információt át akartam adni, amire viszont nem elég a műsoridő. Próbálok úgy fogalmazni, hogy aki nincs benne annyira a szakmában, az is belelásson egy-egy taktikai rajzzal abba, hogy az edző mire gondolhat, és hogy az megvalósulhat-e vagy sem. Rutinosabb vagyok tehát, ami nem csoda, hiszen lassan jön a 100. adásom. Számolod őket? - Igen, vezetem őket, talán ebből is látszik, hogy beleadok mindent és ezt a munkámat is megtisztelem.  Mennyire nehéz úgy elemezni, adott esetben kritizálni, hogy személyesen ismered a csapatok játékosait, edzőit, vezetőit? Senki nem vette még magára a szavaidat?  - Nem kaptam ilyen jellegű üzenetet. Amikor belefogtam, az volt a célom, hogy mindig pozitív legyek, mert ilyen vagyok az életben is. Többször volt például, hogy a stúdióból felhívtam Hanacsek Attilát (az MLSZ Játékvezetői Bizottságának elnöke - a szerk.), nehogy valami butaságot mondjak egy bírói ítéletre. Próbálom szakmailag elmondani, hogy egy adott edző mit szeretett volna játszatni. Van persze olyan, amikor egyszerűbb valamit kimondani másnak, ha például két külföldi csapat játszik, mint egy NB I-es bajnokin nekem, aki magyar közegben vagyok, ezekkel a játékosokkal, edzőkkel dolgoztam, és nem is okoskodni vagyok ott. De nem biztos, hogy az én elsődleges feladatom az, hogy a nagy kritikus, a nagy megmondó legyek a tv-ben.  Fradistaként mit szólsz az újpesti tulajdonosváltáshoz? Örülsz neki, hogy újra lehet esély egy erős riválist építeni vagy neked inkább az eddigi évek tetszettek, amikor teljesen egyoldalúak voltak a derbik?  - Onnan kezdeném, hogy vannak jó példák, miként kell egy klubot felépíteni. A Fradi történelme egyik legnehezebb időszakát élte, amikor Kubatov Gábor, Nyíri Zoltán és Orosz Pál talpra állította a klubot, és az építkezésükkel lépésenként valósultak meg, amit elterveztek. A Fradi olyan előnyre tett szert, ami nagyon nehezen behozható, mert minden szerepkörre megtalálták a megfelelő embert. Hajnal Tamás csatlakozott a sportszakmai részhez, de a klub építése elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a csapat is jó legyen. Az Újpesttel kapcsolatban azt érezte az ember az elmúlt időszakban, hogy soha nem volt rend a klub háza táján. A fiataljaik vagy az Újpest FC-ben vagy az UTE-ben játszottak, ment a címervita, játékosok jöttek-mentek, nem volt állandóság. Bár nehéz belelátni a miértekbe és a napi működésbe, de azért az eredmények és a szurkolóik reakciója árulkodóak voltak. Az Újpest van olyan tradicionális klub, hogy ne azért vergődjön, hogy épphogy csak bennmaradjon az első osztályban. Ha most elkezdik építeni a klubot, akkor az a futball, amit szeretnének látni, megvalósulhat, de azt ne higgyék, hogy ez 1-2 hónap után megtörténik.  - Igen keveset hallani a fiatalabbik fiadról, Áronról, aki 19 évesen a Serie A-ban szereplő Empoli Primavera-együttesének alapembere. Hogy áll most az ő pályafutása? Mennyire lesz fontos számára a mostani időszak, amikor be kell épülnie a felnőttfutballba?  - Valóban keveset szerepel a médiában, de ez nem is baj, az a lényeg, hogy dolgozzon, napról napra fejlődjön. Amikor három éve kikerült, kölcsönszerződést kapott azzal az opcióval, hogy ha jól teljesít, akkor megveszi őt az Empoli. Ezt sikerült elérnie, így jelenleg is érvényes szerződése van. Most nyáron ismét meg kell majd nézni, mi a legjobb neki. Az első csapattal edz rendszeresen, de a Serie A-ba bekerülni nem egyszerű. Ugyan a klub küldetése, hogy a fiatalokat beépítse, majd értékesítse, de közben benn is kell maradnia az élvonalban, és az Empoli jelenleg nincs olyan helyzetben, mint az elmúlt években, amikor Áron volt klubtársait, például Baldanzit (AS Roma) vagy Asllanit (Inter) eladta. Ebben a szezonban a felnőttcsapatot irányította már három edző, a bajnokságban az Empolin kívül 6-7 csapat is a kiesés ellen küzd, valljuk be, ilyenkor nem a fiatalok beépítése az elsődleges. Áron tavaly nyáron a felkészülési időszakot már a felnőttekkel végezhette volna, de sajnos mandulaműtétje volt, ami miatt 6 hétre kiesett, sokszor volt már a felnőttcsapat meccskeretének közelében, de mindig történt valami, ami miatt nem jött össze. Ezzel együtt türelmes, rengeteget fejlődött, és nem kell kapkodnia, nyáron látni fogjuk, hogy szeretné-e a klub, ha maradna, és az is sokat számíthat, hogy a csapat bennmarad-e az első osztályban vagy nem. Elképzelhető, hogy a Serie B-ben hamarabb beépítenék. Jó fejű gyerek, akinek hatalmas szíve van, úgyhogy tudja, hogy most csak dolgoznia kell, hiszen bárhová is kerül majd, ott jól kell teljesítsen.  Budai László https://www.csakfoci.hu/magyar-foci/interju-az-ujpestbe-berobbant-jatekossal-aki-osszeverekedett-kerkezzel-nincs-olyan-terulet-ahol-kirivoan-gyenge-lennek

Sajtóhír: Szoboszlait feldühítette Klopp távozása - Angliában furcsa teóriáról írnak

2024, március 21 - 10:33
Furcsa teóriáról ír a footballtransfers.com honlap, amely szerint több, a Liverpoolt régebb óta erősítő játékos még az előtt tudott arról, hogy a mostani lesz Jürgen Klopp utolsó angliai szezonja, mielőtt a német menedzser nagy meglepetésre bejelentette volna azt. Ezek között a labdarúgók között azonban érthető módon nem volt ott a nyári igazolás Szoboszlai Dominik, valamint az egy évvel korábbi érkező, Darwin Núnez sem. A lap úgy tudja, az említett két labdarúgót, valamint a szintén tavaly nyáron érkező Ryan Gravenberchet is feldühítette a hír, miszerint Klopp elhagyja a Poolt, ugyanis igazolásukban nagy szerepet játszott, hogy a világ egyik legtöbbre tartott edzőjével fejlődhetnek hosszú távon. Ettől függetlenül azt kizártnak tartja a honlap, hogy a szakember távozása hatással lenne bármelyik játékos hosszú távú jövőjére. Emiatt egyik játékos sem tervezi a klubváltást, mindenesetre nem esett jól nekik, hogy ebből a szempontból nem úgy alakul a liverpooli karrierjük, ahogy azt tervezték. https://www.csakfoci.hu/magyar-foci/legiosok-fabrizio-romano-is-megszolalt-a-kerkez-chelsea-ugyrol-tobb-topligabol-is-figyelik-a-magyar-valogatott-vedot

Közel volt a felcsúti ollózós gól a Fradi-pályán: "Egyértelmű, hogy nem érdemeltünk vereséget, sőt..."

2024, március 21 - 09:29
A Puskás Akadémia 32 éves lengyel védője, Wojciech Golla szerint csapata jól teljesített a múlt hétvégén, a Groupama Arénában, és közel állt ahhoz, hogy akár bravúrosabb eredményt is elérjen az 1-1-s döntetlen helyett. – Igen, az teljesen egyértelmű, hogy nem érdemeltünk vereséget, sőt, megvolt a lehetőségünk, hogy megnyerjük a mérkőzést, de sajnos kaptunk egy gólt. Kár, hogy nem tudtuk kihasználni a helyzeteinket, igaz, ebben az is benne volt, hogy Dibusz Dénes remekül védett - nyilatkozta a pfla.hu oldalán. A rutinos bekk maga sem járt messze attól, hogy gólt szerezzen az FTC otthonában, méghozzá egy látványos ollózós mozdulat eredményeként a 10. percben. – Valóban látványos mozdulat volt, nagy kár, hogy mellé ment... Szolnoki Roli középre fejelte a labdát, s mivel háttal voltam a kapunak, úgy döntöttem, megpróbálom beollózni, de sajnos pár centit tévedtem. Nagyjából egy másodpercem volt, hogy meghozzam a döntést, tudtam, hogy a tizenhatoson belül nem lesz időm arra, hogy levegyem a labdát és kapura forduljak, így a levegőben kellett eltalálnom valahogy. Szerintem nem volt rossz lövés, ám az irányzék nem volt tökéletes - tette hozzá.

Golla ollózása rögtön az összefoglaló elején látható:

https://youtu.be/3Ps9kHaXGSs

Légiósok: Fabrizio Romano is megszólalt a Kerkez-Chelsea-ügyről - több topligából is figyelik a magyar válogatott védőt

2024, március 21 - 08:56
Az utóbbi hetekben többször beszámoltak róla angol lapok (és azokra hivatkozva honlapunk is), hogy a Chelsea és a Manchester United is érdeklődik a Bournemouth magyar válogatott védője, Kerkez Milos iránt. Most a nemzetközi átigazolásokkal kapcsolatban legjobban informált Fabrizio Romano is beszélt arról, hogy információi szerint hogyan állhat a 20 éves labdarúgó helyzete. - Kerkez Milos egy kiváló fiatal tehetség, aki jól teljesít a Bournemouthnál, és az utóbbi időben sokat írtak róla, hogy többek között a Chelsea is figyeli őt - idézte Romano CaughtOffside-nak adott nyilatkozatát a footballtransfers.com. Úgy tudom, hogy olasz, német és angol klubok is rendszeresen követik Kerkezt, hiszen egy kitűnő tehetségről van szó. - Egyelőre azonban úgy tudom, semmi konkrétum nincs az ügyben, még a Bournemouth tervei sem biztosak Kerkezzel, hiszen csak egy évvel ezelőtt szerződtették... Még minden korai tehát ennek kapcsán, de az biztos, hogy Milost nagyon értékelik Európa-szerte. Mindeközben tudjuk, hogy a Chelsea a legjobb fiatal balhátvédek után nézelődik, ezért Kerkezt és valószínűleg sok más játékost is kapcsolatba hoznak a Kékekkel, de mint mondtam, egyelőre semmi konkrétum nincs, amennyire én tudom.

Ma a TV-ben: Élőben az Eb-pótselejtezők, pályán az U21-es magyar válogatott és a portugálok is

2024, március 21 - 08:10
A TV-műsor rovat együttműködő partnere a Meccsbox, a meccsfigyelő app! Töltsd le Androidra ITT, vagy iOS-re ITT, és ne maradj le többé egy mérkőzésről se! M4 Sport 18.00: Labdarúgás, férfi U21-es válogatott felkészülési mérkőzés, Magyarország-Moldova, élő Spíler 1 17.50: Labdarúgás, barátságos mérkőzés, Ciprus-Lettország, élő 20.35: Labdarúgás, barátságos mérkőzés, Portugália-Svédország, élő Spíler 2 17.50: Labdarúgás, Eb-pótselejtező, Georgia-Luxemburg, élő 20.35: Labdarúgás, Eb-pótselejtező, Bosznia-Hercegovina - Ukrajna, élő Match 4 20.30: Labdarúgás, Eb-pótselejtező, Wales-Finnország, élő Aréna 4 20.30: Labdarúgás, Eb-pótselejtező, Lengyelország-Észtország, élő

U17-es elitkör: A végére szorossá tettük, de kikaptunk a favorit franciáktól

2024, március 20 - 23:10
A mérkőzésre az angol válogatottak Burton-on-Trentben található edzőközpontjában került sor. Ahogy az várható volt, a franciák játszottak fölényben, Kouakou 18. percben szerzett vezetést az ellenfélnek, aki a második félidő közepén növelte az előnyüket. A ráadásban Montovics Kevin, a Puskás Akadémia támadója állította be a végeredményt. A csoport másik mérkőzésén: Anglia - Észak-Írország 5-1 A mieink szombaton a házigazda angolokkal játszanak, végül az északírek ellen zárjuk a sorozatot. A csoportból az első helyezettek mellett a nyolc csoport hét legjobb másodikja is kijut a ciprusi Európa-bajnokságra, amelyet utolsó alkalommal rendez 16 csapattal az UEFA, jövőre 8 csapatosra szűkül a mezőny. [keretes_doboz cim="U17, elitkör:"] Magyarország U17 - Franciaország U17 1-2 (Mondovics 90., ill. Kouakou 18., 70.) Magyarország: Kocsis - Pál, Szekér, Csorba N. (Vitályos 52.), Bolgár - Lakatos (Somogyi 62.), Madarász, Décsy (Csorba D., 62.) - Barkóczi (Egri 73.), Mondovics, Kovács (Kancsij 73.) [/keretes_doboz]

Balhéztak a Puskás Arénában: 48 szurkolót egy évre kitiltottak a stadionokból

2024, március 20 - 22:00
A vádirat lényege szerint a vádlottak szurkolóként vettek részt az Európa-bajnokság Puskás Arénában megrendezett Magyarország – Portugália, Magyarország – Franciaország és a Magyarország – Anglia vb-selejtező mérkőzések valamelyikén, néhányan közülük több meccsen is. Ezek alkalmával a vádlottak átlépték a szabályszerű szurkolás kereteit, közülük többen beugráltak a pályára, műanyagpoharakat dobáltak be, illetve egyikük egy pirotechnikai eszközt is működésbe hozott, majd azt bedobta a pályára - derül ki a Fővárosi Főügyészség közleményéből. A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a 48 személyt sportrendezvényen elkövetett rendbontás vétségével, illetve bűntettével vádolta meg vádiratában. A kerületi ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság az ügyben tárgyalás mellőzésével hozzon érdemi döntést, a rendbontókkal szemben büntetővégzéssel pénzbüntetést szabjon ki, továbbá határozott időre tiltsa el őket futballmérkőzések látogatásától. A bíróság a vádlottakkal szemben gyorsított eljárásban, büntetővégzésben 182-től 440 ezer forintig terjedő pénzbüntetéseket szabott ki, és 1 évre eltiltotta őket a futballmeccsek látogatásától. Több vádlott részletfizetést kért, és voltak, akik tárgyalás tartását kérték, utóbbiak vonatkozásában a bírósági eljárás folytatódik.

Így balhéztak a szurkolók:

https://www.youtube.com/watch?v=cimN-ACnizE

Guardiola elengedheti az egyik legjobb játékosát, a Juventus megtalálta Allegri utódját - külföldi körkép

2024, március 20 - 21:42
ANGLIA Arsenal: Takehiro Tomiyasu hosszú távra elkötelezte magát a Premier League éllovasa, az Arsenal mellett. https://twitter.com/Arsenal/status/1770374791846867424 Chelsea: Johan Bakayoko iránt a Chelsea mellett a Liverpool, a Manchester City és a Paris Saint-Germain is érdeklődik, a PSV Eindhoven 50-60 millió eurót kér a 20 éves játékosért. (Sky Sports Germany) Manchester United: Sir Jim Ratcliffe, a Manchester United társtulajdonosa Gareth Southgate angol szövetségi kapitányt tette első számú célpontjává Erik ten Hag helyére a nyáron, és szeretné, ha az 53 éves tréner minél előbb döntene. (Star) Manchester City: A Manchester City a nyáron elengedheti az angol szélsőt, Jack Grealish-t, mivel a csapat pénzt szeretne szerezni a keret megerősítésére. (HITC) SPANYOLORSZÁG Real Madrid: Courtois hetekkel a visszatérése előtt sérült meg újra, véget ért a szezonja OLASZORSZÁG Juventus: Egyre biztosabbnak tűnik, hogy emennyiben a szezon végén távozik Massimiliano Allegri, a zebrák vezetőedzője, úgy Thiago Motta veheti át a helyét, aki a Bolognával egészen pazar szezont produkál. Az egymeccses eltiltásán felül a Juventus 70 ezer euróra (nagyjából 27.7 millió forint) megbüntette a Genoa elleni bajnokin fegyelmezetlensége miatt kiállított játékosát, Dusan Vlahovicsot. (Azurri) NÉMETORSZÁG RB Leipzig: A 28 éves Timo Werner azt szeretné, ha a Tottenham aktiválná azt az opciót, mely szerint a német támadó a nyáron 17 millió euróért véglegesen Londonba igazol a Lipcsétől. (Florian Plettenberg) Freiburg: Házon belülről érkezik Sallaiék új edzője a nyáron - sajtóhír

U20: A Fiorentina magyarja is tagja volt az Izland ellen győztes csapatnak

2024, március 20 - 20:20
A 2004-es, illetve a 2005-ös korosztály egybevonásával újonnan megalakuló U20-as válogatott az U21-es válogatott előszobájának is tekinthető, jövő ősszel ugyanis ebből a két korosztályból fog összeállni az U21-es nemzeti csapat - írja az mlsz.hu. A frissen alakult együttes szerdán Izland ellen játszotta le első felkészülési mérkőzését. Válogatottunk több veszélyes akciót is vezetett, először Markgráf Ákos távoli lövése, majd Dénes Csanád bombája veszélyeztette az izlandi kaput, a Fiorentinában szereplő Dénes Adrián szabadrúgását pedig a kapus védte. A 40. percben tizenegyeshez jutottunk, amelyet Molnár Ádin váltott gólra. A második félidőben is folytatódott a kiegyenlített mezőnyjáték. A 86. percben Klausz Milán fejesével megdupláztuk előnyünket, így 2-0-ra megnyertük a találkozót. - Hétfőn találkozott először a keret, gyakorlatilag egyetlen közös edzés után léptünk pályára. Azon az egy gyakorláson nagy hangsúlyt helyeztünk a mentális részre, illetve igyekeztünk összerakni a védekezésünket. A labdabirtoklás tekintetében van némi hiányérzetem, de nagyon jó mentalitással dolgoztak a fiúk. Nagyon sok párharc volt, ami rengeteget kivett a játékosokból, fizikálisan nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Kifejezetten jó csapat ellen játszottunk, ezért értékes győzelmet arattunk - nyilatkozta Babó Levente szövetségi edző. [keretes_doboz cim="U20-as felkészülési mérkőzés:"] Magyarország-Izland 2-0 (1-0) Magyarország: Simon Barnabás - Stefan Raul Martin, Dragóner Áron, Markgráf Ákos, Farkas Bendegúz (Bodnár Gergő, 90.) - Tóth Alex (Vingler László, 65.), Tóth Rajmund (Pető Milán, 90.) - Molnár Ádin (Helmich Pál, 81.), Dénes Csanád Vilmos (Klausz Milán, 81.), Krajcsovics Ábel (Babos Bence, 65.), Dénes Adrián (Kovács Patrik, 90.) [/keretes_doboz]

Válogatott: Telt ház és sok újdonság a törökök ellen - Kalmárékkal is találkozhatnak a meccs előtt a szurkolók

2024, március 20 - 19:16
Legkésőbb másfél órával a kezdés előtt érdemes a helyszínre érkezni, méghozzá tömegközlekedéssel - javasolja az MLSZ. Az útlezárások és terelések miatt mindenkit kérünk, hogy kerülje a környéket gépjárművel - írja az mlsz.hu. A lezárásokról és várakozási tilalmakról az alábbi térképen tájékozódhat: A stadiont közösségi közlekedés használatával érdemes megközelíteni, elsősorban a sűrűn járó M2-es és M4-es metróval, illetve az 1-es villamossal. A hazai szurkolók a Dózsa György út felől a III-as és VI-os, a Stefánia út felől a IX-es bejáratokon juthatnak be a stadion területére. Az egyszerűbb bejutás érdekében, kérjük az ülőhelyükhöz legközelebbi bejáratot részesítsék előnyben. A stadionba minden szurkoló kizárólag a jegyén található forgóvilla csoportnál (A/C/D/E/F) tud belépni. A Stefánia út felől a XIII-as bejárat, valamint a B jelű forgóvillák kizárólag a vendég szurkolók belépésére szolgálnak. A mozgáskorlátozott nézők a XIII-as bejárat kivételével bárhol beléphetnek a stadion területére, és a B forgóvillánál tudnak bejutni a stadionba. A kapunyitás 17.45-kor lesz, érdemes időben érkezni a stadionba. A szurkolói zóna már kapunyitástól kezdve változatos programokkal várja a legifjabb szurkolókat, a programok között szerepel például az élő csocsó, az arcfestés, labdalabirintus, rúgássebesség-mérő ill. freestyle-bemutató is. A kicsit idősebbnek ismét készülnek helyszíni felvezető műsorral 19:15-tól szurkolói falu színpadán, ahol Takács Rita vendégei Kalmár Zsolt és Szappanos Péter válogatott labdarúgók lesznek. A stadionban ismét lehetőség lesz hivatalos válogatott termékek megvásárlására, a válogatott mezek mellett kaphatók lesznek a legújabb Ria2 pólók, sálak és sapkák is: A vendéglátás területén újdonságokkal is találkozhatnak a szurkolók: egyes büfékben lesz kézműves hamburger, pizza és sült kolbász is. Ezen kívül a sorban állási idő csökkentése érdekében mozgóárusok járják a stadiont, akik perecet, popcornt és sört árusítanak.

A Gerát váltó Szélesi: "Hol dominánsabban, hol egy kicsit alárendeltebb szerepben képzeljük el a csapatot"

2024, március 20 - 18:41
A játékosként 28-szoros válogatott szakember számára nem ismeretlen az U21-es keret, mivel már a fiatalabb korosztályokban együtt dolgozott a játékosokkal. A 42 éves tréner az M1 aktuális csatornának elmondta, hogy karaktereket keres, akik elég játékpercet töltenek a pályán klubjaikban, emellett pedig jó formát mutatnak. - Nem lehet úgy nekimenni egy mérkőzésnek sem, hogy nincsen bennünk győzni akarási vágy, legyen az most jelen esetben Moldova, Kazahsztán vagy majd a spanyol válogatott, amellyel még az év végén találkozunk. Természetesen a meccstervek is eszerint alakulnak: hol kicsit defenzívebb, hol offenzívabb játékstílussal készülünk, hol dominánsabban, hol egy kicsit alárendeltebb szerepben képzeljük el a csapatot - mondta Szélesi Zoltán, majd hozzátette, nincsen keretek közé szorítva, többek között Marco Rossi szövetségi kapitány is abba az irányba próbálja terelni, hogy saját maga hozza meg a döntéseket. Megjegyezte, ha a felnőtt nemzeti együttesnek szüksége van egy játékosra, akkor természetesen azonnal rendelkezésre bocsátja, mivel szerinte az U21-es a felnőtt válogatott előszobája. Szélesi kiemelte, a Moldova elleni felkészülési meccsen nem a labdabirtoklásra fognak berendezkedni, hanem stabil védekezésből a lehető leggyorsabban szeretnének gólra törni. Az U21-es válogatott csütörtökön 18 órakor Moldovát fogadja felkészülési mérkőzésen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, öt nappal később pedig Kazahsztánban játszik Eb-selejtezőt, amely ősszel további három mérkőzéssel fejeződik be. (MTI)

Még három hely kiadó a 2024-es Eb-re - magyar pályán is lesz pótselejtező

2024, március 20 - 17:43
Csütörtökön rendezik a nyári labdarúgó Európa-bajnokság pótselejtezőinek elődöntőit, majd a győztesek jövő kedden csapnak össze az utolsó három kiadó helyért a fináléban. A B ágnak több magyar vonatkozása is van. Egyrészt Izrael a palesztinokkal folytatott fegyveres konfliktus miatt a Szusza Ferenc Stadionban fogadja az izlandi csapatot, míg a másik elődöntőben Ukrajna ellen az a Bosznia-Hercegovina érdekelt, amellyel ősszel a magyar válogatott is találkozik a Nemzetek Ligája élvonalában. Ennek a négyesnek a győztese a kontinensviadal E csoportjában Belgiumhoz, Romániához és Szlovákiához csatlakozik. A C ágon a pótselejtezőben egyedüli korábbi győztesként érdekelt Görögország számít nagy favoritnak, ugyanis előbb a kazah együttest látja vendégül, majd ha érvényesíti a papírformát, akkor utána a georgiai-luxemburgi párharc továbbjutójához látogat. A másik három csapat még sosem szerepelt Eb-n. A kvartettből Eb-re jutó gárda a török, a portugál és a cseh válogatottal mérheti majd össze a tudását Németországban. Az A ágon a lengyelek azért küzdenek, hogy sorozatban ötödször jussanak ki az Eb-re, ebben először Észtország akadályozhatja meg őket. A négyes másik elődöntőjében a walesi és a finn révén két olyan válogatott csap össze, amelyek szintén játszottak az előző, 2021-es Eb-n. Az innen kvalifikációt szerző együttesre nehéz feladat vár majd az Európa-bajnokságon, ugyanis a holland és az osztrák gárda mellett a vb-ezüstérmes francia csapat lesz az ellenfele a D csoportban. A magyarok az 1986-os világbajnokság óta először jutottak ki nagy világversenyre egyenes úton, így nem kényszerültek pótselejtezőre, amely az előző két Eb alkalmával részvételt eredményezett. (MTI) [keretes_doboz cim="Európa-bajnoki pótselejtező, csütörtöki elődöntők"] A ág: Lengyelország-Észtország, Varsó 20.45 Wales-Finnország, Cardiff 20.45 B ág: Izrael-Izland, Szusza Ferenc Stadion 20.45 Bosznia-Hercegovina - Ukrajna, Zenica 20.45 C ág: Georgia-Luxemburg, Tbiliszi 18.00 Görögország-Kazahsztán, Athén 20.45 [/keretes_doboz] https://www.csakfoci.hu/magyar-foci/magyar-valogatott-dibusz-vagy-gulacsi-vedjen-az-eb-n-egyertelmu-dontest-hoztak-a-csakfoci-olvasok-itt-az-eredmeny

Eb 2024: Nagelsmann-nak ugyanazt a nehéz kapuskérdést kell meghoznia, mint Rossinak - a német kapitány már döntött is

2024, március 20 - 16:47
Hasonló cipőben jár Julian Nagelsmann, a német válogatott szövetségi kapitánya, mint kollégája, a mieinket irányító Marco Rossi: ugyanis mindkét edzőnek két kiváló kapus közül kell eldöntenie, hogy ki védje majd a csapat kapuját a nyári Európa-bajnokságon. Amíg Rossi egyelőre nem döntött az ügyben - ellenben a Csakfoci-olvasókkal, akik már szavaztak, a végeredmény itt -, addig a hírek szerint Nagelsmann már letette a voksát. A sportbuzzer.de exkluzív hírében számolt be róla, hogy a németek kapujában biztosan Manuel Neuer áll majd a hazai tornán, míg a Barcelona kiváló kapusa, Marc-André ter Stegen csak a második számú választás lesz. Neuer legutóbb a 2022-es, német szempontból nagy bukást hozott katari vb-n védett a válogatottban, ezután síelés közben súlyos sérülést szenvedett, a Bayern kapujába október végén tért vissza. Igaz, Ter Stegen is sérüléssel bajlódott, ő február közepétől védi ismét a katalánok kapuját. Közben friss hírek érkeztek Neuer kapcsán: a rutinos kapus szerdán a német válogatott edzésén izomhúzódást szenvedett, a következő nemzetközi mérkőzéseken nem léphet pályára, ezért visszatért Münchenbe. https://twitter.com/FCBayern/status/1770481423037661438 https://www.csakfoci.hu/magyar-foci/magyar-valogatott-dibusz-vagy-gulacsi-vedjen-az-eb-n-egyertelmu-dontest-hoztak-a-csakfoci-olvasok-itt-az-eredmeny

Oldalak